1054 Budapest, Alkotmány u. 3.
Dr. Pálffy Ilona elnök Nő
Dr. Pálffy Ilona elnök Nő
Tárgy: Kifogás és népszavazás ismételt kezdeményezése,
jogorvoslati kezdeményezéssel
Tisztelt Dr. Pálffy Ilona elnök Nő!
2016-06-06. - án keltezett NEMZETI VÁLASZTÁSI IRODA
elnöknője - ként aláírt, hitelesített határozatát tudomásul vettem, de az
elfogadásához alapvető kételyek, aggodalmak merültek fel, melyeket az alábbiakban
hozom tudomására.
Elöljáróban tisztázni kívánom, hogy a határozata
indoklásában említett - három személy fénymásolt aláírása vonatkozásában -
valamint a saját aláírásommal együtt a hitelesség szempontjából releváns, mert egyéni
döntésünk alapján teljes felelősségünk tudatában írtuk alá és beazonosíthatóan
Magyar Nemzet tagjai, ha úgy tetszik Magyar Köztársaság állampolgárai vagyunk.
Függetlenül attól, hogy fénymásoltnak látható, de egyébként e-mailban küldték
át és nyomtattam ki, mert abban a helyzetben a távolság miatt így tudtuk
megoldani. A megerősítés szükségessége esetén kérés alapján eredeti változatban
is rendelkezésre tudom bocsátani, akár kiegészítéssel is.
A saját esetemben a lakcímváltozás miatt a levelezési
címemet tudom rendelkezésre bocsátani, mivel a birtokomban lévő lakcímkártyán
még a korábbi lakcím szerepel, de már abszolút nincs közöm a benne szereplő adatokhoz.
A módosításhoz viszont nem állnak rendelkezésemre a megfelelő eszközök. Ennek
ellenére a magyar társadalomban ugyanolyan teljes felelősséggel rendelkező Ember,
honpolgár vagyok, mint például akár Ön is lehet, és nem kevesebb lehetőségem kell
hogy legyen az érvényesülésre, mint bárki másnak aki születése óta a Magyar
társadalom részese a felmenőivel együtt. Ezért Ön/Önök sem korlátozhatja/ják
előzetes kikötésekkel a megfelelési feltételeket. A tárgy (népszavazási
kezdeményezés kérdése) tartalmának érvényesülési lehetőségét csak akkor döntik
el, ha az az elvárásuk összes feltételeinek megfelel. Ezzel egy kilátástalan
procedúrának, fölösleges anyagi költségeknek, erkölcsi krízisnek teszi/k ki az
Embert, mielőtt tudná a népszavazási kezdeményezés kérdésének helyben hagyását,
vagy elvetését.
Ez a hozzáállású - módszer Ön/Önök részéről azt tükrözheti,
hogy a céljukat testesíti meg az eszközük és nem az eszköz szolgálja a célba
érést.
Egyébiránt az Ön határozata kimeríti a népszavazási
kérdésem alaposságát már az indoklásom első pontja szerint. Ezáltal a
méltánytalan eljárás módjukkal a valós jogi és törvényességi alapokat, korlátokat
feszegethetnek.
„Hivatalos működésünket szabályzó eljárások egyike sem
szolgálja a működést.” /Kiss Imre/
Ha Ön bemegy Magyarország területén egy boltba és kér
néhány alapvető élelmiszert pl. az esti vacsorához a családjának, és azzal kell
szembesülnie hogy ne kap, mert elutasítják, mert akár a bolti eladó úgy döntött,
mert nem tudja kicsoda Ön az összes adataival együtt és nem hozott még magával legalább
húsz vásárlót… Csak mindezek megléte után kérdezi meg Öntől, hogy mit kér és
még azt jogosnak érzi magára nézve, hogy eldönti hozzájárul kéréséhez vagy se.
Mi lenne ennek a következménye? Általánosan mindketten először is azt gondolhatjuk,
hogy nem megyek oda többet… nemde ez alapvetően felháborító, miféle helyzet ez,
hogyan lehet ezt megengedni, hogy így legyen, milyen létjogosultsága van itt az
erkölcsös Emberi világban? Na most már ide is értünk a lényeghez is. Ki követel
micsodát? Ki szab meg valakinek valamit? Ki beszél kivel? Hol vannak meg a
feltételek, (törvényi, jogi, szerződési…) hogy egymást számításba vehetjük és
mi alapján?
Az egyenlő jogok elve, a jogegyelőség, az egyenlő
bánásmód, az egyenlő esély, az egyenlő méltóság,… törvényi, jogi eszközeik
alapján a gyakorlati érvényesülésének feltételei nem korlátozhatóak.
A kért aláírási listát ezen levél alapján a jogorvoslatuk,
állásfoglalásuk megküldését követően 15 napon belül biztosíthatom.
A szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás jogát
fenntartom.
Kötelezettség nélkül és jogfenntartással, azaz minden természetes
elidegeníthetetlen jogom fenntartom.
Népszavazás kezdeményezése ismételten változatlanul:
Mi a Magyar Nemzet tagjai - Polgári Jogokat Pártolók
egyesületének tagjai - Kiss Imre,
Váradi Sándor, Káli Károly, Dósa Mátyás értve - ismerve és tapasztalva a Nemzet - a
Magyar Társadalomban az Emberek - és az állam tartalmi vonatkozását, mi több a köztudatban - gyakorlatban élő működését, melynek következményeként a Magyar állami közigazgatás hitelességébe vetett bizalom ok - okozati kérdésében kérjük a Nemzeti Választási Bizottság elnökét és tagjait, hogy népszavazás kiírásáról határozzanak.
Váradi Sándor, Káli Károly, Dósa Mátyás értve - ismerve és tapasztalva a Nemzet - a
Magyar Társadalomban az Emberek - és az állam tartalmi vonatkozását, mi több a köztudatban - gyakorlatban élő működését, melynek következményeként a Magyar állami közigazgatás hitelességébe vetett bizalom ok - okozati kérdésében kérjük a Nemzeti Választási Bizottság elnökét és tagjait, hogy népszavazás kiírásáról határozzanak.
- A Magyar Nemzet tagjai - a Magyar Köztársaság
állampolgárai - Emberek, mint az ENSZ - Egyesült Nemzetek népeire az alapvető
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, mint alapokmányban megfogalmazottak
vonatkoznak, miként a benne használatos Ember kifejezés is, így a továbbiakban
- Emberek.
- A Magyar állami közigazgatás, a továbbiakban állami szervek.
- A > után a ( ) jelben rögzített indoklás kiegészítő általános magyarázat-ként értendő.
A szavazásban
érintett kérdés:
Önnek a Magyar állami közigazgatás hitelességébe vetett bizalma megrendült az indoklásban sorolt valamennyi tapasztalható ok alapján? Igen vagy Nem
Önnek a Magyar állami közigazgatás hitelességébe vetett bizalma megrendült az indoklásban sorolt valamennyi tapasztalható ok alapján? Igen vagy Nem
Indoklás:
1. Szempont - ok alapján: Az Embereknek az állami
szerveknél az ügyintézések, eljárások, … alkalmával felmerülő jogi és egyéb
helyzetekben a jogkövetés követelménye szerint a vitatható esetek, helyzetek,
tények jogorvoslásának tapasztalható gyakori hiánya, valamint az
állami-hivatalos iratok-dokumentumok közérthetőségének szükségessége miatt.
Mindezek következményeként a felelősségvállalás és az erkölcs kérdése is erősen
vitatott. > (A jogi és más
helyzetekben, esetekben egyoldalú - önkényes hatósági eljárás és érvényesítés
az Emberekkel szemben, valamint az Emberek érvényesülési lehetőségének
drasztikus korlátozása miatt.)
2. Szempont - ok alapján: Az állami szerveknek az Emberek
személyi okmányai vonatkozásában és adatvédelmi jogaiknak, jogviszonyuk,
jogbiztonságuk kezelésének /erkölcsi-felelősség vállalású/ garanciális hiánya
miatt. > ( A jogviszonyok, kötelezettségek
tisztázásának hiánya miatt.)
3. Szempont - ok alapján: Az állami szervek képviselői és
az Emberek között a jog / jogok, a jogalkalmazás, a jogkövetés szerint az
egymáshoz való viszonyukban a kölcsönösség csorbítása és visszásága miatt. >
(A jogegyenlőség hiánya miatt.)
4. Szempont - ok alapján: Az állami szervek felelőssége
az Emberek alapvető jogainak, létbiztonságának, szociális biztonságának
garanciális gyakorlati alkalmazásának vitathatósága miatt. > (Jog, esélyegyenlőség, létbiztonság alanyi alapjogon
való gyakorlati hiánya miatt.)
5, Szempont - ok alapján: Az Emberek és az állam / állami
szervek - kiemelve a 2012-es alaptörvénnyel felruházott MAGYAROSZÁG nevű
államnak nevezett jogi entitás esetében is - közötti alapvető szerződés
közérthető magyar nyelven, félreérthetetlenül értelmezhető meglétének, vagy
hiányának, illetve fogalmakban szereplő vitathatósága miatt. > (Az Emberek és az állam között alapvetően, -
kiemelve a 2012-es alaptörvényt - szerződési, jogi viszonyának jogfolytonos és
közjogi érvényességének bizonyítási hiánya miatt.)
6, Szempont - ok alapján: Az állam szerepvállalása a
Magyar Társadalomban a hivatali - hatósági szereplők és az Emberek között,
valamint az Ember - Ember közötti egyenlő méltóság, egyenlő bánásmód, egyenlő esély,
egyenjogúság elvének gyakorlati alkalmazásának gyakori hiánya miatt. > (A Magyar társadalomban a hivatali -
hatósági szervek személyei és az Emberek között a feltétel nélküli egyenlő
méltóság kezelésének, alkalmazásának gyakori hiánya miatt.)
7, Szempont - ok alapján: Az állami szervek által
szavatolt - az országunk területén működő- valamennyi közszolgáltató a
szolgáltatási és ellenérték definíciója alapján, a szerződés tartalmi
viszonylatában, a jogviszonyi alapvetésben és a számlák közérthetőségének,
követhetőségének, valóság tartalmának vitathatóságával szemben az Emberek
kiszolgáltatottsága, kihasználása, a felmerülő orvoslati, jogorvoslati
lehetőségének bürokratikus affektálása miatt. > (Az
állami szervek jóváhagyása által az országban működő (közüzemi)
közszolgáltatások - önkényes - szerződéseinek, számláinak, díjszabásainak, …
közérthetősége, átláthatósága és realitásának hiánya miatt.)
8, Szempont - ok alapján: Az állami szervek szereplői
által, valamint 2012 - ben történt változtatások során a Nemzeti vagyon
meghatározásának, felmérésének, leltárának történelmi, alkotmányi, jogi
vonatkozású hiánya miatt. > (Nemzeti
vagyon elszámolásának hiánya miatt)
9, Szempont - ok alapján: Az állam / állami szervek a
Nemzet, az Emberek rovására működtetnek, elősegítenek, támogatnak olyan
pénzrendszereket, jogszolgáltatási, rendvédelmi, büntetési, végrehajtói
rendszereket, amelyek fenntartják a kiszolgáltatottság rendszerét …, amelyek
vitatott jogalapon törvényes értékeket rekvirálhatnak/foglalhatnak le.”
- A Magyar Nemzet tagjai - Emberek - az emberi méltóság
alaptézise okán - nem kényszerültek és soha nem is adhattak semmilyen
felhatalmazást az állami szerveknek a kellően biztosított Lényüknek és az ebből
származó bármilyen és minden megnyilvánulásuknak és tulajdonuknak bármilyen
törvénytelen és illegális lealacsonyításához, leértékeléséhez,
érvénytelenítéséhez, leigázásához, alárendeléséhez, elbitorlásához,
megszállásához, megrongálásához vagy eltulajdonításához. Ezért az Emberek
felhatalmazva érezhetik magukat, hogy alanyi alapjogon, alkotmányos joguk
alapján dönthessenek sorsuk, jövőjük, társadalmi szolidaritásuk érdekében és
azonnali hatállyal megállíthassák és ellenállhassanak bármilyen és minden fent
említett, ellenük irányuló törvénytelen és törvényellenes cselekedetnek.
- 2.§ (3) Senkinek a tevékenysége sem
irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg
kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton
mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.
Balassagyarmat, 2016.06.22.
Tisztelettel, Emberséggel:
Aláírás:
__________________________ sk.
Váradi Sándor
Váradi Sándor
Születési dátum:
1963....
Levelezési Cím:
2660 Balassagyarmat...
Ez a dokumentum, mint a
korábbiak is, nyilvános.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése